4. nap Máltán - DLinda

 Na, tessék, jön a fekete leves. Technikák és módszertanok meg kreatív megoldások a tantermi angol órákhoz. Biztos  sokat tanulok majd... És igen, sokat tanultam!!!! Alan mindent olyan érdekesen magyaráz és mutat be, hogy esküszöm kedvem lenne angolórát tartani valami kezdő osztálynak. Rajtunk mutatja be a feladatokat és gyakorlatokat és olyan nyüzsgés és érdeklődő pezsgés van az csoportban, hogy komolyan mondom, kedvet csinál. Tovább gondol minden megszokott és kicsit befásult módszert, kicsit csavar rajta, és máris érdekesebb lesz a szótanulás, vagy a nyelvtan, vagy az olvasottszöveg értés. Mondok egy példát: Kivetített négy képet a táblára, és az asztalunknál lévő emberekkel meg kellett vitatnunk, hogy miről szólhat a történet. Utána az asztalunknál lévő négy emberből kiválasztottunk egy úgynevezett "story teller"-t, aki a terem másik végén kirakott szöveget kellett emlékezetből lediktálnia nekünk. Odaszaladt, megjegyzett egy fél mondatot, lediktálta, visszaszaladt, és így tovább, amíg nem végeztünk. Amikor ez megvolt, megkaptuk a falon lévőt, hogy leellenőrizhessük, hogy jól írtuk-e le. Amit leírtunk, az csak az első bekezdés volt a történetből, kivetítette a teljes sztorit a táblára, de az utolsó mondat hiányzott. Mondta Alan: olvassuk el a teljes történetet és mindenki  maga próbálja meg kitalálni, mi lehet az utolsó mondat. Ha mindenki kész az asztalnál, beszéljük meg, hogy ki hogy fejezte be a történetet, majd a kezdeti mesélő mondja el a csoportnak, hogy a mi asztalunk mire gondolt befejezésként. Végezetül kivetítette az eredeti utolsó mondatot, és nagyon örültünk, mert az egyik csapat majdnem pontosan eltalálta. Volt a feladatban, írás, olvasás, diktálás, egyéni munka, csapatmunka, kreativitás, gyakorlás, és még mi minden. Ha tanteremben tanító akármilyen szakos tanár lennék, nagyon sok dolgot tudnék alkalmazni ezekből a technikákból. 

Here comes the black soup. Techniques and methodologies and creative solutions for classroom English lessons. I will surely learn a lot... And yes, I learned a lot!!!! Alan explains and presents everything in such an interesting way that I swear I would like to teach English to a beginner class. He presents the tasks and exercises to us, and there is such a buzz and buzz of interest in the group that, seriously, he makes us happy. Keep thinking about all the usual and somewhat boring methods, twist them a bit, and word learning, or grammar, or reading comprehension will become more interesting. Let me give you an example: He projected four pictures on the board and we had to discuss with the people at our table what the story could be about. After that, we selected a so-called "story teller" from the four people at our table, who had to dictate to us from memory a text displayed at the other end of the room. He ran over, memorized half a sentence, dictated it, ran back, and so on until we were done. When we had that, we got the one on the wall to check that we had written it right. What we wrote was only the first paragraph of the story, he projected the whole story on the board, but the last sentence was missing. Alan said: let's read the whole story and everyone try to figure out what the last sentence could be. When everyone is ready at the table, discuss who ended the story and then the initial storyteller tells the group what our table thought was the ending. He ended up projecting the original last sentence and we were delighted because one of the teams almost got it right. It was in the task, writing, reading, dictation, individual work, teamwork, creativity, practice, and everything else. If I were a teacher of any kind teaching in a classroom, I could use many things from these techniques.

A nap folyamán egyszer két és fél órát, azután két órát ülünk egyfolytában, de fel se tűnik, Alan-el repül az idő. Volt egy jelmondata: Hogy dolgozhatnék kevesebbet a tanteremben, hogy a diákok mégis többet kapjanak? Ez a filozófia járja át a feladatait. És tényleg nem az van, hogy megszór minket 100 lap fénymásolattal, vagy nyelvtan teszteket kell kitölteni vég nélkül, vagy szavakat magolni. Majdnem minden technikája egy történettel indul, amiből kiemeli, vagy amire visszafordítja a tananyag éppen következő részét. (Írt egy szuper könyvet erről)

During the day, we sit for two and a half hours once, then two hours straight, but it doesn't seem like time flies with Alan. He had a motto: How can I work less in the classroom so that the students get more? This philosophy permeates his tasks. And it's really not that we have to be bombarded with 100 pages of photocopies, or have to fill out endless grammar tests, or memorize words. Almost all of his techniques start with a story, from which he highlights or turns the next part of the curriculum back to. (He wrote a great book about it)

Minden nap lelkesen megyek órára és feltöltődve jövök ki, pedig én vagyok a leggyengébb angolos, mert rajtam kívül mindenki angol tanár. 

Every day I go to class enthusiastically and come out full of energy, even though I am the weakest in English, because everyone is an English teacher except me.

Na, de, ahogy tegnap írtam, elmentem strandolni!!!!! A egyik osztrák csoporttársam, Dagmar (lány név), mutatott egy strandot, ami nincs messze Vallettától. Mármint kilométerre nincs messze, mert a buszok mindenhova lassan mennek. Ennek több oka is van: A tömegközlekedés a Covid óta ingyenes, hogy visszaszoktassák a máltaiakat, hogy kevesebb legyen az autó a szűk utcákon. Azért, hogy mindenki le- és fel tudjon szállni a neki megfelelő helyen, nagyon sok a megálló két  végállomás között. A turisták is előszeretettel használják a tömegközlekedést, és így még lassabb, mert gyakran ott os megáll a busz, ahol nem szokott, mert valaki megnyomta a stop gombot. Ja, az hogy te állsz egy buszmegállóban és jön az a busz, amire fel szeretnél szállni, egyáltalán nem biztos hogy a sofőr engedi. Saját hatáskörben rendelkezhetnek, hogy van még hely a buszon az új felszállónak, vagy nincs. Simán van olyan, hogy nem nyitja ki az ajtót a felszállóknak, csak a leszállóknak, vagy meg se áll a megállóban. Belenéz a visszapillantóba, és ha úgy ítéli meg, hogy teli van, nem enged fel több embert.

Well, as I wrote yesterday, I went to the beach!!!!! One of my Austrian group mates, Dagmar (maiden name), showed me a beach not far from Valletta. I mean, it's not a kilometer away, because the buses go everywhere slowly. There are several reasons for this: Public transport has been free since Covid, in order to get Maltese people used to having fewer cars on the narrow streets. So that everyone can get off and on at the place that suits them, there are many stops between the two terminuses. Tourists also like to use public transport, and it is therefore even slower, because the bus often stops where it is not used to, because someone pressed the stop button. Yes, if you are standing at a bus stop and the bus you want to get on comes, it is not at all certain that the driver will let you. In their own authority, they can determine whether there is still room on the bus for the new boarder or not. There are cases where he doesn't open the door for those getting on, only for those getting off, or he doesn't even stop at the stop. He looks in the rearview mirror and if he judges it to be full, he won't let more people in.

Szóval a fényképeken jól kinéző, de egyébként egy elég lepattant Balluta Bay nevű strandon voltam. Szerintem Máltán úgy működik, hogy ahova a tenger kihordott egy kis homokot, azt rögtön kinevezték strandnak. Balluta Bay is ilyen. A "tenger part" tulajdonképpen egy pár sor mészkőlépcső és kb. 4-5 méternyi homokos part a tengerig, kb. 30 méter szélesen. A strand tulajdonképpen Saint Julian's legforgalmasabb kereszteződésében van. Ennek megfelelően tízemeletes szállodák, házak és természetesen az elmaradhatatlan Szent Pál Templom ölelésében van. Mivel tanultam a korábbiakból, szigorúan 5 után indultam strandolni, így mire odaértem, az épületek árnyéka már rávetült az öbölre. Kellemes langyos víz és árnyék, ennél többet nem is kívánhat az ember egy átizzadt nap után. Mikor egy másfél óra fürdőzés után kijöttem a vízből, majdnem fáztam, ami igazán különleges érzés Máltán.  :-D

So, I was at a beach called Balluta Bay, which looks good in the photos, but is otherwise quite run down. I think the way it works in Malta is that wherever the sea brought up a bit of sand, it was immediately designated as a beach. So is Balluta Bay. The "seaside" is actually a few rows of limestone steps and approx. 4-5 meters of sandy beach to the sea, approx. 30 meters wide. The beach is actually at Saint Julian's busiest intersection. Accordingly, it is surrounded by ten-story hotels, houses and, of course, the unmissable St. Pál Church. Since I learned from the previous ones, I went to the beach strictly after 5, so by the time I got there, the shadows of the buildings were already cast on the bay. Pleasant warm water and shade, you can't ask for more after a sweaty day. When I got out of the water after an hour and a half of bathing, I was almost cold, which is a really special feeling in Malta. :-D

A vissza buszozás után lemostam magamról a sós tenger ram száradt maradékát, és gyorsan lementem inni egy sört a sétálóutcára. Nem tudom a nevét, de máltai csapot IPA-t ittam, ha kicsit hidegebb lett volna, hibátlan lett volna. A pincérfiú egy máltai srác volt. Mindenkitől megkérdezik, hogy honnan jött, tőlem is megkérdezte, el is mondtam büszkén. Kiderült, hogy az egyik legjobb barátja magyar, és minden évben meglátogatják egymást, a magyar fiú is jön Máltára és a máltai fiú is jön Magyarországra. Milyen jó ilyet hallani... 

After the bus ride back, I washed off the dried remains of the salty sea rum and quickly went down to drink a beer on the pedestrian street. I don't know the name, but I was drinking a Maltese IPA, if it had been a little colder, it would have been perfect. The waiter was a guy from Malta. Everyone is asked where he came from, he asked me too, and I told him proudly. It turned out that one of his best friends is Hungarian and they visit each other every year, the Hungarian boy also comes to Malta and the Maltese boy also comes to Hungary. How good to hear that...