:)) - Cicák // geotermikus lábfürdő // homokos tengerpart // meghiúsult világítótorony látogatás (Roberta)

A kurzusom után mára nem volt semmilyen kötött programom, így a város egy másik szeletét kezdtem felfedezni. Valójában egy világítótoronyhoz indultam, de indulás előtt nem gondoltam, hogy látni fogok sziklákon ejtőző vagy vadászó cicákat, homokos tengerpartot, vagy egy geotermikus lábfürdőt a járda mellett - azt meg pláne nem, hogy kedvem támad elektromos rollerezni. Ja, és a világítótorony meg amúgy zárva volt. 
Legkitartóbb olvasónknak, és leglelkesebb kommentelőnknek, Szuda Ibinek belerejtettem egy kis meglepetést a bejegyzésbe. ;)

Az egyik cica a háromból

2023.07.25., kedd
A kurzus mai programjának első felében kiteljesíthettük képzőművészeti ambícióinkat egy kis festés és gyurmázás útján. A második felében rátértünk az elméletre: problémamegoldó gondolkodás, aktív állampolgárság sarokkövei - ezek voltak a fő témák.
Egyébként az órák kb. 30%-a elmélet, 70%-ban pedig gyakorlatban oldunk meg feladatokat, amiknek az "elméleti hátterét" ezt követően fejti ki a tanárunk A gyakorlati feladatok pedig nagyon színesek és változatosak - én nagyon élvezem őket. Persze minden csoport munkában zajlik, ahol random sorsolja össze a gép a csoporttársakat, szóval ebben a tekintetben is változatos. Nem csak jó országot, de jó kurzust is választottam. :)

Ma egy jóval nagyobb teremben voltunk...

Szóval, amint mondtam, a ma délutánom szabad volt. A kurzus után visszajöttem egy kicsit a szállásra, hogy megpihenjek: picit nehéz hozzászokni ahhoz, hogy itt még majdhogynem éjfélkor is világos van, így az időérzékem egy kicsit elveszett, aminek az az eredménye, hogy nem sok időm van aludni. :D

A szálláson kinéztem magamnak egy jó kis úti célt: egy világítótornyot egy nyugati földnyúlványon. 50 perc séta a part mentén. Gondoltam, ez csodás lesz - főleg, hogy közben még a nap is kisütött.

Egy kis uzsi után útra is keltem. Amikről most fogok írni, azok mind a part mentén voltak, és ebben a sorrendben követték egymást - a teljesség igénye nélkül (még mielőtt túl hosszúra nyúlna).
Az első állomásom egy homokos part volt, aminek egy érdekes pontja a mezítlábas emberi lábnyom volt a nedves homokban.

Amúgy ez ilyen nagyon puha, besüppedős homok

A napsütötte hegyek és a part

(Aztán jött a nyitóképen szereplő cica)
Aztán egy vörös-fekete, amit nem sikerült lefotóznom, mert épp a sziklák között próbált madárra vadászni - de szegényen a vadászata kevésbé volt támogatott, mivel csörgős nyakörve volt. Szóval, vagy csak igazán ügyetlen, vagy rosszul halló madarak eshettek volna áldozatául (mondjuk egy siket fajd? - Ibi: ezt neked küldöm :D).

...ez pedig a harmadik - és egyben utolsó - cica, amit ma láttam

Amúgy nagyon jó idő volt, kicsit felhős volt az ég, de sütött a nap (na nem ott, ahol sétáltam, de a hegyeket gyönyörűen megvilágította).

Na, de mi az a geotermikus lábfürdő?
Ez.
(ez kicsit olyan kép, mint amikor az ember egy tükröt akar eladni a neten, de nem tudja úgy lefotózni, hogy ne ficcenjen bele a telefonja :D)

Először nem tudtam mi ez, csak lefotóztam, mert nagyon szép volt onnan a kilátás, de aztán utánaolvastam: ez a Kvika - melegvizes lábfürdő. Egy helyi művész készítette: Ólaf Nordal lyukat faragott egy sziklába, és egy meleg forrás táplálja. A víz 39°C-os, a szikla szélére pedig kényelmesen le lehet ülni. Bárki, ha arra jár, bármikor belelógathatja a lábát. :)

Nagyon szép a kilátás. Innen a sarki fényt is lehet látni (ha van) - nagyon klassz élmény lehet. 

Végül eljutottam - majdnem - a világítótoronyhoz, ami a Grottán található, de ott ez a tábla fogadott:
Miszerint: madárvédelmi okokból május 1. és július 30. között semmilyen közlekedés nem megengedett a Grottára.

Azért a távolból lefotóztam, de aztán vissza is fordultam.
Innen már nem lehetett továbbmenni...

Amúgy ez egy jó 50 perc séta volt, és bár idefelé izgi volt, és nagyon is jól tettem, hogy sétáltam eddig, de nem nagyon nyűgözött le a gondolat, hogy még haza is kellene sétálnom... 
Íme hát, az eszközöm:
Jó szolgálatot tett. :)

Még sosem béreltem elektromos rollert, nem gondoltam volna, hogy erre Izlandon fog először sor kerülni. De mivel konkrétan végig az egész parton van jó minőségű bicikliút, ez tűnt a legjobb megoldásnak - sőt, lehet, hogy holnap egy egész túrát megteszek rollerrel - ki tudja.

Mára ennyi - holnap vár ránk a bálnales. :)

Megjegyzések

  1. Lassan több cica lesz Izlandon, mint bárány! :D A bálnales klassz volt. Mi az Eldinggel mentünk és nagyon bejött. Élmény lesz!

    VálaszTörlés
  2. Zseniális vagy! 😄
    Egyébként felfedeztem, hogy az a cipő volt rajtad, amivel Visegrádot is tapostad. Miket láthatott már ez a csuka... 🤔

    VálaszTörlés
  3. Ez a roller-dolog jó ötlet! Bárcsak nálunk is lennének olyan utak, járdák ahol nyugodtan lehetne használni.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

:)) - Eszter, Judit, Roberta Izlandon - az utazás és az első nap (Roberta)

Lindau - 2. nap - Petróné Elek Zsuzsa