Erasmus+ 2023 - 1. csoport (2. nap)

 Első ráadás – Volter Etelka – Málta

A szállásomról még nem beszéltem. A tanfolyamot szervező iskola és ez az apartmanház egy Maltaqua nevű céghez tartozik valamilyen módon. Ez egy három szintes, szokványos máltai épület. Az én apartmanom egy személy részére bőségesen megfelel, van egy minden szükséges dologgal felszerelt konyharész, ezzel egy térben egy hatalmas asztal, kanapé, TV, légkondi, egy méretes fürdőszoba és hálószoba. Van egy kis belső udvar, ami inkább csak abból a szempontból fontos, hogy az ide nyíló ablakok is adnak némi világosságot. Ezt berendezték úgy, hogy ki lehet ülni, így a reggeli többnyire ott szoktam elfogyasztani. Az asztalon volt egy brossúra a szükséges tudnivalókkal, de leginkább a cég reklámja. Már az épületbe való bejutás sem volt egyszerű. E-mailben kaptam egy kódot, s leírták, hogy jutok hozzá a bejárati kulcshoz. Hát ez szerintem egy IQ-játék volt. Egy lakat alakú doboz van hozzáerősítve a bejárati ajtóhoz, amin olyan számzár van, mint a mi kerékár lezáróinkon. Addig rendben van, hogy beállítom a kódot, viszont azt megtalálni, hogy ezekután mégis hogy nyílik ki a doboz, hát eltartott egy percig. Nagyon nem mertem feszegetni, nehogy eltörjek valamit, aztán mégis drasztikusabb módszerhez folyamodtam. Szerencsére, mert még mindig ott állnék. Az apartman ajtaja nyitva volt, a kulcsok az asztalon.

Az ajtó előtt van egy láda, ami arra szolgál, hogy amennyiben törölközőt, ágyneműt mosatni akarok, abba kell beletenni, extra 20 Euróért. Ha takaríttatni szeretnék, 15 Eurós órabérért megrendelhetem. Hajszárítót 25 Eurós letétért kölcsönözhetek. Ha dohányzok a szobában, a speciális tisztítás 100 Euróba kerül. A fürdőszobában egy flakonban van kézmosó és pontosan egy guriga WC-papír. Amennyiben ez elfogy, egyszerű megoldást javasolnak: van a közelben egy bolt. Na persze minimum hatos csomagban árulják a WC-papírt, szóval az utánunk jövőknek is jut belőle. Viszont van egy nagyon jó gyakorlatuk. Sokan itt felejtenek vagy itt hagynak dolgokat, ezeket egy polcra a folyosón kiteszik és „szabadrablás” van, mindenki azt visz, amire szüksége van. Sok törölköző (természetesen kimosva), megmaradt száraztészta, különböző szószok, kekszek, naptejek, kézkrémes stb. És még egy pozitív dolog, ha már az elején kicsit „elástam” őket: megérkezéskor egy kezdőcsomag várt a pulton. Volt benne vaj, lekvár, néhány teafilter, kávé, cukor, egy liter tej a hűtőben és szeletelt kenyér, ami majdnem végig kitartott.

Miután pénteken hazaértem a programról, kiderült, hogy a szálláshely összes többi szobájába egy iskolai osztály érkezett. Hát nem volt nehéz észrevenni őket, mert olyan hangosak voltak, hogy ez még nekem is sok volt. Este 9-ig nem szóltam egy szót sem, de akkor kimentem a folyosóra és kértem az ott lévőket, hogy egy kicsit vegyék magukat halkabbra. Azonnal bocsánatot kértek és teljes két percre csendesebben is lettek. Aztán 11 körül megint kimentem, hasonló lett az eredmény. Éjfél után aztán végre lehetett aludni is. Mindenesetre bosszantott a dolog, másnap reggel felhívtam azt a telefonszámot, amit megadtak a kis brossúrában és elpanaszoltam nekik a bajomat. Gondoltam, nem sok minden fog történni, de csodák csodájára, késő délután, mikor már otthon voltam, kopogtak az ajtón. Az üzemeltető cégtől jött egy hölgy és mondta, hogy beszélt a tanárukkal, számomra pedig van egy speciális ajánlata. Van egy apartman, ami üresen áll és a legeldugottabb sarokban van. Ideadta kulcsot és azt mondta, ha akarok, menjek át oda aludni. Ez remek ötletnek bizonyult, mert tényleg csendes, másrészt még a jelenlegi apartmanomnál is jobban felszerelt, világosabb, minden tekintetben jobb. Elmondta, hogy előző este a gyerekek krikett meccsen voltak, az spanolta fel őket annyira. Hát… biztos érdekes egy krikett meccs.

Szökőkút a buszpályaudvar előtt...

És akkor a szombati program. Úgy gondoltam, hiába voltam már többször Vallettában, mégiscsak elmegyek most is. Nos, az első buszra nem fértem fel, az orrom előtt csukta be a sofőr az ajtót. A következővel már szerencsém volt. A buszok, bár Valletta van kiírva rájuk, Floriánába mennek, ott van a központi buszpályaudvar. Vallettába csak a lakosok autóit engedik, busz nem is tudna közlekedni ott. Floriána gyakorlatilag Valletta elővárosa, a védőfalakon kívüli rész. Amíg a régi sárga buszok közlekedtek, elég kaotikus volt, most viszont nagyon logikusan szervezett. A, B, C zónák, s ezeknek számozott beállóik vannak. Egy elektronikus kijelző mutatja a soron következő buszokat. Tulajdonképpen csak a B és C zónát kell keresni… utána már minden megvan.

...és én a szökőkút előtt

Vallettában nem akartam semmi különös dolgot csinálni, egyszerűen végig jártam a „kötelező” turista látványosságokat. Elsőként a Nagy Ostrom emlékműve előtt haladtam el, ezt a máltaiak törökökkel vívott harcának emlékére emelték. Amikor 2018-ban itt voltunk, akkor egy oknyomozó újságírónő Daphne Caruana Galizia fényképe volt a talapzaton. Az Azerbajdzsánnal kötött energetikai üzlet kapcsán kiszivárgott néhány dokumentum és az újságírónő a maffia és a máltai politikai elit összefonódását kutatta és a kormány több miniszterével szemben is korrupciós vádakat fogalmazott meg. 2017-ben az autója alá rejtett bomba végzett vele. Az ő halála miatt követelik sokan az igazság kiderítését. Ami meglepett, hogy még mindig ott van a fényképe, kitartanak mellette. Letartóztattak egy férfit, aki beismerte bűnösségét. Ami szörnyű, a férfi azt nyilatkozta, hogyha tudta volna, hogy ki a célpontja, akkor több pénzt kért volna a felbérlőitől, 150 ezer helyett 10 millió Eurót. Több politikus belebukott az ügybe, a miniszterelnök is lemondott.

A továbbiakban megállapítottam, hogy minden a helyén van, a Szent János Katedrális nem lett kisebb, Viktória királynő is ott ül a Republik téren, a Nagymesterek Palotáját sem vitte el senki.

Természetesen elgyalogoltam a félsziget végébe, kötelező programpontként fényképezkedtem a magyar ’56-os emléktábla alatt, kikukkantottam a Grand Harbour-re, és ittam egy kávét az egyik hangulatos kis mellékutcában. Ismét készítettem egy rakat fényképet a kedvenc balkonjaimról.

    

    

    

    

    

Gyakorlatilag két fő utca visz végig párhuzamosan egymás mellett, azokon végig sétáltam. Tudtam, hogy létezik egy vízibusz Valletta és Sliema között, de sosem próbáltuk ki, gondoltam, itt az alkalom, megkerestem hát a kikötőt. Hát útközben elbizonytalanodtam, hogy jó irányba megyek-e, de a kiírás is azt mutatta, és a kérdezősködésem szerint is arra kellett menni. Olyan szűk, elhagyatottnak tűnő sikátoron kellett átmenni, hogy nem hittem el, hogy jó helyen járok. Egyszercsak kinyílt a tér és ott volt a kikötő. Természetesen erre a járatra nem jó a bérlet…

Megérkezve Sliemába ismét gyalogoltam egy kicsit a promenádon. Felfedeztem egy II. Erzsébetről elnevezett kocsmát. Hát nem tudom, maradéktalanul boldog lenne-e őfelsége, ha ezt tudná… Késő délután érkeztem haza hullafáradtan. De az óraátállítással nyertem egy órát…vagy mégsem? 

Majd a következő beszámolóból kiderül.

First encore - Volter Etelka - Malta

I have not yet told you about my accommodation. The school that organises the course and this apartment house are somehow owned by a company called Maltaqua. It's a typical Maltese three-storey building. My apartment is big enough for one person, with a kitchenette with everything you need, a large table, sofa, TV, air conditioning, a large bathroom and a bedroom. There is a small inner courtyard, which is rather important only because the windows opening onto it also give some light. It is furnished so that you can sit outside, so I usually have breakfast there. There was a brochure on the table with the necessary information, but mostly advertising for the company. Just getting into the building was not easy. I received an e-mail with a code and a description of how to access the entrance key. Well, I think it was an IQ game. There is a padlock-shaped box attached to the front door with a combination lock like our wheel lock. I'm fine setting the code, but finding out how to open the box afterwards took me a minute. I didn't dare push it too hard, lest I break something, but then I resorted to a more drastic method. Fortunately, because I'd still be standing there. The door to the apartment was open, and the keys were on the table.

In front of the door, there is a box where I can put towels and bed linen if I want to wash them, for an extra 20 Euros. If I want to have it cleaned, I can order it for 15 Euros per hour. I can rent a hairdryer for a deposit of 25 Euros. If I smoke in the room, the special cleaning is 100 Euros. In the bathroom, there is a bottle of hand soap and exactly one roll of toilet paper. If this runs out, they suggest a simple solution: there is a shop nearby. Of course, they sell toilet paper in packs of at least six, so there's plenty for those who come after us. But they have a very good practice. Many people forget things or leave things here, they put them on a shelf in the corridor and it's a 'free-for-all', everyone takes what they need. Lots of towels (washed, of course), leftover dry pasta, various sauces, biscuits, sunscreen, hand cream etc. And another positive thing, if I "buried" them a bit at the beginning: a starter pack was waiting on the counter on arrival. There was butter, jam, a few tea bags, coffee, sugar, a litre of milk in the fridge and sliced bread that lasted almost the whole time.

When I got back from the programme on Friday, I found out that all the other rooms in the hotel were occupied by a school class. Well, it wasn't hard to spot them, because they were so loud that it was too much even for me. I didn't say a word until 9 p.m., but then I went out into the corridor and asked the people there to keep it down a bit. They immediately apologised and were quieter for a full two minutes. Then I went out again at around 11, with similar results. After midnight I was finally able to sleep. Anyway, I was annoyed, so the next morning I called the phone number they had given me in the little brochure and told them my problem. I didn't think much would happen, but miraculously, late in the afternoon, when I was already at home, there was a knock at the door. A lady from the company came and said she had spoken to their teacher and had a special offer for me. There is an apartment that is vacant and in the far corner. She gave me the key and said if I wanted to, I could go and sleep there. This turned out to be a great idea because it's really quiet, and it's even better equipped, brighter, and better in every way than my current apartment. She told me that the night before the kids had been at a cricket match, which had excited them so much. Well... it seems a cricket match must be interesting.

And then the programme for Saturday. I thought, even though I've been to Valletta several times before, I'll go again this time. Well, I couldn't get on the first bus, the driver closed the door in my face. I was lucky with the next one. The buses, even though they say Valletta, go to Floriana, the central bus station. Only residents' cars are allowed into Valletta, no bus can run there. Floriana is basically a suburb of Valletta, the part outside the defensive walls. When the old yellow buses used to run it was chaotic, but now it is very logically organised. Zones A, B, C and have numbered stops. An electronic display shows the next bus in line. In fact, you only have to look for zones B and C... then you have everything.

I didn't want to do anything special in Valletta, I simply visited the "must-see" tourist attractions. First, I passed the Great Ostrom monument, erected to commemorate the Maltese battle with the Turks. When we were here in 2018, it had a photograph of investigative journalist Daphne Caruana Galizia on its pedestal. The journalist had leaked documents on the energy deal with Azerbaijan, investigated the links between the mafia and the Maltese political elite and made allegations of corruption against several government ministers. In 2017, she was killed by a bomb hidden under her car. Her death has led many to demand the truth. What surprised me is that his photo is still there, they insist. They arrested a man who pleaded guilty. What is terrible is that the man said that if he had known who his target was, he would have asked for more money from his hirers, EUR 10 million instead of EUR 150,000. Several politicians were implicated in the case, including the Prime Minister who resigned.

I found that everything was in place, St John's Cathedral had not been reduced in size, Queen Victoria was still sitting in Republic Square, and the Palace of the Grand Masters had not been taken. Of course, I walked to the end of the peninsula, took a photo under the Hungarian '56 memorial plaque as a must-do, peeked out onto the Grand Harbour and had a coffee in one of the cosy little side streets. Again, I took a bunch of photos of my favourite balconies. There are basically two main streets running parallel to each other, and I walked along them. I knew that there was a water bus between Valletta and Sliema, but we never tried it, so I thought this was my chance, so I went to the port. Well, on the way I was unsure if I was going in the right direction, but the sign said so, and my enquiries told me to go that way. It was such a narrow, deserted-looking alley that I couldn't believe I was in the right place. Suddenly the square opened up and there was the harbour. Of course, Tallinja card is not valid for this line...

Arriving in Sliema, I walked again a bit on the promenade. I discovered a pub named after Elizabeth II. Well, I don't know if Her Majesty would be entirely happy if she knew that... I arrived home late in the afternoon, exhausted. But the change of hours had bought me an hour...or hadn't it? We'll find out in the next report.

To be continued…