Prágai képek 1. - Prague Pictures 1. (Bárdos Dóra)
A következő bejegyzésekben Prágából jelentkezem. In the following posts, I'm reporting from Prague. For the English version, please see below at the end of the post.
Az Erasmusnak köszönhetően 2023. július 10. és 14. között a prágai ITC (International Training Center) iskolájában tanulok CLIL-t (Content and Language Integrated Learning) és tanári problémamegoldást.
A mai nap két dologról szólt: a megérkezésről és Prágáról. Ez a harmadik Erasmus-utazásom: az első alkalmával megtettem életem első (két) repülőútját, a másodikra Flixbusszal mentem, most pedig a nemzetközi vonatozást próbálhattam ki. Nos, leszámítva, hogy amíg át nem értünk a magyar határon, egy jégszekrényben éreztem magam a kissé túlzásba vitt légkondicionálás miatt, úgy érzem, a három utazási mód közül a legkényelmesebb a vasút. A mintegy hétórás út nagy kényelemben és békében telt, és mire befutottunk a gyönyörű főpályaudvar csarnokába, készen álltam megismerni Prágát.
Egyelőre három dolgot szeretnék belőle megörökíteni. Először is: a villamosokat. A prágai piros villamosok szerintem legendásak, egészen más azonban képen látni őket, mint utazni rajtuk. Elképesztően sok villamos jár, mintegy harminc különböző vonal van, és ha megállok egy villamosmegállóban, kétpercenként érkezik egy szerelvény. A legizgalmasabb azonban, hogy rengetegféle kocsi közlekedik az alacsony padlós, modern Škodáktól a nyolcvanas években gyártott Tatrákig. Sőt, a 22-es járat még régebbi kocsikkal is jár, megidézve a hetvenes éveket, így maga a tömény nosztalgia. Nagyon élvezetes villamosokon zötykölődve felfedezni a várost, át- meg átkelni a Moldván (Vltava) és "száguldó turistaként" bejárni Prágát.
A második megörökítendő dolog: első múzeumlátogatásom a Betlehem-kápolnába vezetett. Úgy éreztem, igazán illik a hely szelleméhez, ha Prágában először azt a történelmi emléket nézem meg, amely Husz Jánoshoz, a cseh reformátorhoz kapcsolható. Ráadásul öt percre lakom az egykori kis templomtól.
A mai nap utolsó képe Franz Kafkához, Prága neves szülöttjéhez kötődik. Már ennyi idő alatt is találkoztam Kafka Antikváriummal, Kafka Kávézóval, sőt, Kafka Cannabis Store-ral is, de jelenleg talán a Kafka-fej a kedvencem. A Quadrio bevásárlóközpont előtt álló mechanikus fejet David Černý szobrász tervezte: minden órában megkezdi a maga átváltozását, fejből különös, amorf valamivé alakul, majd újra arccá olvad össze, köszönhetően a külön-külön síkon mozgó, forgó acélrétegeknek. Még biztosan sokszor fogom látni, mert ettől is öt percre van a szállodám.
Linkek
Prágai képek 2. - Prague Pictures 2.
Prágai képek 3. - Prague Pictures 3.
Prágai képek 4. - Prague Pictures 4.
Prágai képek 5. - Prague Pictures 5.
Prágai képek 6. - Prague Pictures 6.
Prágai képek 7. - Prague Pictures 7.
Prágából szeretettel - From Prague with Love
English version:
Thanks to Erasmus, from July 10th to 14th, 2023, I'm studying CLIL (Content and Language Integrated Learning) and teacher problem-solving at the International Training Center (ITC) in Prague.
Today was about two things: arrival and Prague itself. This is my third Erasmus trip: the first time I took my first (two) flights in my life, the second time I went by Flixbus, and now I had the opportunity to try international train travel. Well, except for feeling like I was in a refrigerator due to the slightly excessive air conditioning until we crossed the Hungarian border, I feel that train travel is the most comfortable among the three modes of transportation. The approximately seven hour journey was comfortable and peaceful, and by the time we arrived at the beautiful main train station hall, I was ready to explore Prague.
For now I want to capture three things about it. First: the trams. I think the red trams in Prague are legendary, but it's quite different to see them in pictures than to travel on them. There are an incredible number of trams, about thirty different lines, and when I stop at a tram stop, a train arrives every two minutes. However, the most exciting thing is that there are many different types of trams, from low-floor, modern Škodas to Tatra trams manufactured in the 1980s. Moreover, tram line 22 operates with even older cars, evoking the 1970s and creating a nostalgic atmosphere. It's very enjoyable to explore the city by trams, cross the Vltava River, and tour Prague like a "running tourist".
The second thing to capture: my first museum visit led me to the Bethlehem Chapel. I felt it was fitting to start my exploration of Prague by visiting this historical monument associated with Jan Hus, the Czech reformer. Moreover, I live only five minutes away from the former small church.
The last picture of the day is connected to Franz Kafka, Prague's famous native. In such a short time, I've already come across Kafka Antikvarium, Kafka Cafe, and even Kafka Cannabis Store, but currently, the Kafka Head is my favorite. The mechanical head standing in front of the Quadrio shopping center was designed by sculptor David Černý. Every hour it undergoes its transformation, turning into a strange, amorphous entity from the head, then melting back into a face, thanks to the independently moving, rotating steel layers on different planes. I'm sure I will see it many more times because it's just five minutes away from my hotel.
Nagyon szép város!!!! Magával ragadó! :D
VálaszTörlés