Prágai képek 3. - Prague Pictures 3. (Bárdos Dóra)
A mai nap rendkívül megterhelő volt, de megérte végigélni.
Reggeltől
késő délutánig arról tanultunk, miként épül fel egy CLIL foglalkozás.
9.30-kor még elsősökként kezdtük (hogy átélhessük a kicsik
CLIL-élményét, egyszerű finn szavakat tanultunk CLIL-módszerrel, mint az
aurinko, vagyis Nap), majd fokozatosan nőttünk a középiskoláig (hogy végül
már a légzőrendszert tanulmányozzuk egy elképzelt biológiaórán language
shower, TPC és dráma segítségével) Minden lépcsőfokon megálltunk és
szakmai szemmel is értelmeztük, amit épp az előbb próbáltunk ki
önmagunkon. Így végül eljutottunk oda, mitől működik egy jó CLIL-óra.
Mivel egész nap a tanfolyamon voltam, csak a nap végén tudtam kultúrprogramra menni. Célpontom a Nemzeti Múzeum volt, amely mint egy trónterem főhelyén, terpeszkedik a Vencel téren. A történelmi főépület lenyűgözően szép, számos filmet is forgattak itt. A hatalmas lépcsőház ismerős lehet például az első Mission Impossible-ből vagy a Casino Royale-ból. Az új szárnnyal egy látványos fényjátékkal izgalmassá tett földalatti folyosó köti össze.
Itt nyílt két hónapja egy időszaki kiállítás, amelyet csakis Prágában lehet és érdemes megnézni: a címe First Ladies - Divat és stílus. A termekben a csehszlovák és cseh first ladyk, vagyis a köztársasági elnökök és államelnökök feleségeinek ruháit állították ki, tematikus elrendezésben. Így egymás mellett látható Hana Benešová elegánsan szabott és Marta Gottwaldová szocreál kosztümje, Dagmar Havlová keresetten egyszerű, kávéarany estélyije és a minden nőies szabásvonalat elutasító, puritán Viera Husáková anyagában egyébként lenyűgöző, zöld-arany csipkeruhája, vagy Livia Klausová indiai stílusú, vörös gálaruhája és Eva Pavlová ciklámen összeállítása és brossa, amelyet férje beiktatásakor viselt. A híres férjeket egy-egy gondosan kiválasztott tárgy (pipa, nyakkendőtű, cipő) képviseli mellettük: Václav Havelt például a mellénye...
A tegnapi bejegyzésembe már nem fért bele, hogy este koncerten voltam, így erről is most írnék. Úgy döntöttem, hogy a lenyűgöző, szecessziós Reprezentációs házat (Obecní dům), amelynek a díszítéseit többek között Alfons Mucha tervezte, használat közben fogom megnézni, ezért jegyet vásároltam egy klasszikus koncertre. Az üvegablakok, lámpák, tükrök, a monumentális, Smetanáról elnevezett koncertterem teljesen lenyűgözött.
A Prague Music Orchestra Vivaldi Négy évszakját adta elő néhány más klasszikussal egyetemben. A tízfős formáció a Cseh Filharmonikusoknál, illetve a Cseh Rádió Szimfonikus Zenekaránál játszó, elismert zenészekből áll: különösen az első hegedűs, Ondřej Skopový volt zseniális. Egyszerűen leírhatatlan, milyen könnyedséggel vezette a tempót és varázsolta el a közönséget Pablo de Sarasate Zigeunerweisen / Gypsy Airs op.20 elnevezésű darabjában: a végére teljesen új értelmet nyert számomra a síró hegedű kifejezés.
Linkek
Prágai képek 1. - Prague Pictures 1.
Prágai képek 2. - Prague Pictures 2.
Prágai képek 4. - Prague Pictures 4.
Prágai képek 5. - Prague Pictures 5.
Prágai képek 6. - Prague Pictures 6.
Prágai képek 7. - Prague Pictures 7.
Prágából szeretettel - From Prague with Love
English version:
Today was an extremely demanding day, but it was worth experiencing.
From morning till late afternoon, we learned how to structure a CLIL lesson. We started at 9:30 as first graders (to experience the CLIL experience of young children, we learned simple Finnish words using the CLIL method, like "aurinko" meaning "sun"), and gradually progressed to high school (where we studied the respiratory system in an imaginary biology class using language showers, TPC, and drama). At each step, we paused and analyzed what we had just tried on ourselves from a professional perspective. Thus, we finally arrived at what makes a good CLIL lesson work.
Since I was at the course all day, I could only go on a cultural program at the end of the day. My destination was the National Museum, which sprawl in the Venceslas Square like someone in the main seat of a throne room. The historical main building is impressively beautiful, and many movies have been shot here. The monumental staircase, for example, may be familiar from the first Mission Impossible or Casino Royale. The new wing is connected to the old building by an underground corridor with a spectacular light show.
Two months ago an exhibition opened here that can and should only be seen in Prague: it is titled "First Ladies - Fashion and Style." The exhibition showcases the clothes of Czech and Czechoslovak first ladies, the wives of presidents and prime ministers, in a thematic arrangement. So, next to each other, you can see the elegantly tailored outfit of Hana Benešová and the socialist realism costume of Marta Gottwaldová, Dagmar Havlová's coffee gold evening dress, a just seemingly simple gown, and Viera Husáková's puritanical green-gold lace dress, which rejects all feminine lines but is stunning in its material, or Livia Klausová's Indian-style red gala dress and Eva Pavlová's cyclamen costume and brooch that she wore during her husband's inauguration. The famous husbands are represented by carefully selected objects (pipes, tie pins, shoes) alongside them, such as Václav Havel's vest...
Yesterday's post didn't fit in, so I'll write about it now. I decided to visit the stunning Art Nouveau Municipal House (Obecní dům) while it was in use, as its decorations were designed by Alfons Mucha, among others. So I bought a ticket for a classical concert. The glass windows, lamps, mirrors, and the monumental concert hall named after Smetana completely amazed me.
The Prague Music Orchestra performed Vivaldi's Four Seasons along with some other classical pieces. The ten-member ensemble consisted of renowned musicians who play in the Czech Philharmonic or the Czech Radio Symphony Orchestra. Especially the first violinist, Ondřej Skopový, was brilliant. It's indescribable how effortlessly he conducted the tempo and enchanted the audience during Pablo de Sarasate's Gypsy Airs, Op. 20: when it ended, the expression of a weeping violin took on a completely new meaning for me.
Nagyon jó lehetett az elejétől végig vinni ezt a módszert, nagyon kíváncsi vagyok konkrétan mit tanultál. :D
VálaszTörlés